vidéki kislány
2010 május 27. | Szerző: katja1015
Huhh,
kissé elvesztem. Kezdek asszimilálódni, de Anyukámon meg Zsannán kívül
úgysem hiányzom senkinek…ám azért mégiscsak írnék..
Már a
múlt hétfő is annyira jó volt, hogy a friss bejegyzés után publikáltam
majdnem egy újat, de aztán úgy voltam vele, hogy majd. Visszajött a maratoni nyaralásáról Pol, aki mindig
helyre tud rakni mindent, így a rotát is; Renivel örültünk is, hogy
most rendesen, normális időben lesz munka. Közben ugye volt egy magyar
vendégem, aki adott egy elérhetőséget, mely konkrétan egy
rendezvényszervező cég e-mail címe volt, hogy ha kell munka, esetleg tudnak segíteni. Most Ők szervezik például a Chelsea-virágshow-t…
Később is jól telt a hétfői nap, illetve annyira sűrű volt az utóbbi 10 napom, hogy még!
Hétfőn
munka után bementem az ügynökségre, elvileg csak leadni a time
sheet-emet, gyakorlatilag gondoltam rá, hogy ha nem kell nagyon
kuncsorogni, akkor bevállalok valami extra munkát is. Alexandra
egyenesen a fejemnek szegezte a “can you work tomorrow morning?” -kérdést, szerintem még köszönni sem köszönt 🙂
Én meg válaszoltam egy félmosollyal egy “yes”-t, Vele meg egyenesen
madarat lehetett volna fogatni… 🙂 Ibis City, kinn, a világ másik
végén, de legalábbis a West End-en túl, bár az egyes zónában. Hétkor
kezdéssel. Ötkor keléssel. És féltem, mert rossz tapasztalataim voltak
az Ibisszel. De ez nagyon jó volt! Azon kívül, hogy mindenki
franciául beszélt, még az is, aki angolul, mert annyira akcentusuk van,
hogy még egy magyarnak sincs akkora, pedig mi híresek vagyunk róla 🙂
És mindenki cuki volt, kolléga, vendég egyaránt, és pörgés volt, meg
mennyi croissant!, és a magyar srác, aki rajtam kívül az egyetlen nem
francia
volt a gimis kémia Tanárnőnek volt az évfolyamtársa. Kicsi a világ! És
egyébként mindenki magyar, de aki tényleg magyar és valamire való,
annak van legalább egy fikarcnyi kötődése Szegedhez 🙂
Szerdán is Ibisre ébredtem, mesés napsütéssel, ami bár délutánra elmúlt, de így legalább tudtam aludni…illetve tudtam volna. Először csörgött az agency, akiket előtte egy órával hívtam, hogy NEM kell munka!! És csörgött. Mire eszméltem, hogy nem a szomszéd fúr, hanem a telefonom züzög a fejem mellett, el is hallgatott. Aztán egy privát hívás. Na mondom, ezek nem értik, hogy NEEEEM KELL MUNKA?? Mire fölveszem, ködös hanggal beleszólok, és a Kancsal hívott, hogy tudnék-e menni
dolgozni? Mondom, mikor? Mire Ő: fél óra? Hehh? Adj egy órát, kérlek,
és ott vagyok! Naná, hogy tudok, nem sok hasznomat veszed, de gyerünk 😀
Teleettem
magam canapes-szal, kiderült, hogy az írnek hitt szakács szlovák,
vagyis, félig magyar, mert ugye legalább félig mindenki magyar! 😀 És
nem dolgoztuk halálra magunkat, csak annyit mondanék, hogy megint úgy
álltunk föl, hogy a 3 indus fiú, Gábor meg én. Jáááj, na ez az, amikor az idő halad, a munka meg nem igazán 😀
Aztán eljött a várva várt csütörtök! Igaz, hogy úgy ébredtünk, mint akit kicsavartak, de nagy örömmel mentünk hajnali 9-kor Bandi elé a Marble Arch-ra. Aztán én elkísértem a hotelba, ami hiperszuper volt, már ajánlottam egy másik ismerősömnek is, hogy lakjon bátran ott! 🙂
A
“hajnali 9”-ben viszont volt egy jó dolog: olyankor mennek a szép
bennszülött öltönyös fiatalemberek munkába, és szerencsére a Liverpool
Street a Central Line-on van, valamint mi is 🙂 És Emő
betalált két mesés hangú és helyes pofijú úriembert, akikkel szembe
leültünk, és kölcsönös elismerő pillantásokat vetve egymásra már szépen
indult a reggel. 🙂
Aztán
csütörtökön délután még munka is volt, melynek a legjobb mozzanata az
volt, mikor Stockwell fél órás kiselőadás után közölte, hogy: pisilni
kell! Így, magyarul! Mondtam Neki, hogy nem normális! Aztán volt egy büfévacsoránk és fogalmam sincs, hogy mi történt.
Majd ránk virradt a péntek. Találkoztunk Bandival Barons Court-on, majd bementünk a Towerhez,
végigsétáltunk a hídon, fotózkodtunk, mint a turisták, majd Emő
lelépett dolgozni, mi meg elmentünk Ladbroke Grove-ra, merthogy a
bennszülöttek szerint ott adják a város legjobb fish’n’chips-ét! Aztán
a cápánkkal kimentünk a Hyde Parkba, ami valószínűleg már a Kensington
Gardens része volt, és piknikszerűen elfogyasztottuk az ebédünket.
Közben Bandi rácsodálkozott a populációra, látta, hogy mindenki milyen
laza, milyen kedves és hogy a WHO egészségügyi határát néha sérti a
csúf emberek mennyisége 😀
Aztán vettünk egy Ribenát, egy kávét, és irány Wembley…kissé
sokáig tartott, de megérte, legalábbis két ilyen bolondnak, mint mi 🙂
Aztán vissza a “városba”, az “életbe”, és fölajánlottam Bandinak, mi
lenne, ha beugranánk valahová egy sörre, ha már péntek van és ha már
Londonban jár! Így hát elmentünk a környék legjobb pub-jába, ahol
megittunk egy lagert, egy strawberry beer-t, és belebotlottunk a
kollégákba: Chris és Liam. Hmmmm, vicces volt!
Aztán szombaton indítottunk Putney
Bridge-nél, végigsétáltunk a folyóparton, majd láttuk a Craven
Cottage-ot, Gera Zoli munkahelyét; aztán jött egy újabb piknikebéd,
majd a Buckimgham Palace, St. James’s Park, Trafalgar Square, Piccadilly
Circus, minden, amit látni kell! Majd este egy kedves kis hammersmith-i
pubban néztük végig a BL-döntőt, amire pedig én azt mondtam, hogy
márpedig én nem vagyok rá kíváncsi, mert két ilyen csapat, ehh! Aztán,
mivel egy szakértő is volt a társaságomban, így más volt a
megvilágítás. És meg lettem dicsérve, hogy legalább nekem nem kell
magyarázni a klasszikusokat: “mi az a lesszabály?” és társaik! 🙂
Majd irány a város szíve! Levittem a Srácokat a Waxy-ba, ami a másik kedvenc ír pubom az O’Neill’s mellett. Nagyon tetszett Nekik,
annak ellenére, hogy úgy voltunk, mint a heringek a konzervdobozban. De
a zene jó volt, a társaság még jobb, így élveztünk nagyon. Aztán a
szokásos ‘éjfélkor zárunk’ muri itt is befigyelt, de a kijáratban kaptunk
egy szórólapot, melyen a free admisson-t egyből kiszúrtuk. Hát menjünk
oda, és ha nem tetszik, még mindig mehetünk máshová. Hát, hogy miért
volt ingyér’, az hamar kiderült. A sört aranyárban mérték, de azért
sikerült egyet-kettőt (kinek-kinek többet is;) meginni… Aztán három helyi szuperemberbe akadtunk, mivel Disney-est volt. Hát, ha én ezt tudom… 😉
Vasárnap
ismét nyakunkba vettük a várost, és kimentünk Greenwich-be. Életem
egyik legszebb helye. Imádom a legtöbb várost, ahol eddig jártam, de
egyre jobban biztosan vagyok abban, hogy itt akarom élni életem
jelentős részét… Nem jó az egészségügy, pocsék a kaja, néha
tűrhetetlen az
időjárás, de az emberek kedvesek, a pasik jóképűk, és ha nem azok,
egyetlen mosollyal és a kedvességükkel mégis el tudnak varázsolni, és
bárkiből lehet egy napos vásárlás után címlaplány! 🙂
Másnap kiheveredtünk az East Acton Station melletti parkba, megettünk két-két mint choc ice cream-et, az idősebbek söröztek, a fiatalabb pedig csak vízre volt képes, harmadnaposan 😀
Majd búcsút vettünk Banditól, föltettem a coach-ra, és rohantam munkába. A halálomon! A bokám a hétvége folyamán kétszeresére duzzadt, fájt és piros-lila-kék-zöld színekben tündökölt ekkorra. De túléltem, és azt hiszem, most már megmarad, és nem kell levágni 🙂
Hétfőn
volt egy vacsoránk, kedden Nekik volt egész nap kávészünet; közben
összebarátkoztam Shaun-nal, aki küllemre rendkívül kellemes látvány
volt, azonkívül még nagyon kedves is. Olyan igazi brit sztereotípus, mint akiről beszéltem! 🙂
Közben
pedig a háttérben is zajlott az élet: Anita barátnőmnek SOS-ben kellett
egy bébiszitter, mert vissza kell mennie teljes állásba, vagy valami
olyasfélébe; én meg elvállaltam. Szóval most Emővel különköltözünk!
Hiányozni fog a kis Bolond! De az élet ilyen! Szóval hétfőtől vidéki
kislány leszek, de remélem, meg tudom oldani, hogy a heti két
szabadnapomon esetleg visszajövök dolgozni…majd látjuk!
Tegnap, azaz szerdán
hisztisen indult a reggel, nem is akartam elmenni Emővel szobanézőbe,
aztán a hullámzó kedv egy magas pontján – az elfogyasztott Yorkshire
Pudding és palacsinta
után leléptünk Turnpike Lane-be. A környék nem egyszerű, nagyjából
ketten voltunk fehérek – na neeem, de barokkos túlzással elmondhatjuk
ezt! A szoba majdnem tökéletes, a társaságra szintén: egy brit lány,
egy francia és egy barcelonai, lehet, hogy katalán! Szóval tökéletes
lesz a Csaj angolja és fejlődhet a spanyolja is!
Ennek,
valamint a Piccadilly Line örömére úgy döntöttünk, hogy nem szállunk át
Holbornnál a Central-ra, hanem továbbmegyünk Southbound
felé, és ismét a Waxy-ba vettük az irány! 🙂 És nem ittunk előre a
medve bőrére, de arra, hogy bár különköltözünk, de sosem válunk el!
Fáradt lábainkat megpihentetve kiszúrtam egy asztal három fiúka
mellett. Aztán miután mi megállapítottuk, hogy csigaevő-orrhangúak, Ők viszont a
különös hangzású csodás magyar nyelvünket nem ismerték föl, és a legbeszédesebb, torzomborz hajú megszólított
minket, hogy lengyelek vagyunk? Áááá, neem! Aztán az angolunkból
levágta, hogy biztosan nem, és ez kedves! Majd szóba elegyedtünk, és meg kellett Nekik mutatni, hogy merre van az O’Neill’s, mert hogy Ők nem mennek még haza. Hát, egy sör meg nem sör, ugyebár… 🙂
Szóval ismét 3-kor értünk haza, de hát, az élet úgy szép, ha zajlik! 🙂
szombat esti frász!
2010 május 17. | Szerző: katja1015
A péntek…”a péntek az én napom…”
Nos, a reggel szépen indult, gyönyörű a belváros reggel is, még ha csípős is az idő. Ahogy ébredezik az Oxford Street, ahogy a nap sugarai besütnek a hatalmas épületek között és fölmelegítik a fagyos kezeket és az álmos fejeket… 🙂
Egy nagyon hangulatos helyre kellett mennem, a Hush Restaurant-ba. Anno Davide dolgozott ott, szerette nagyon, meg Őt is szerették. Egy ici-pici kis közben helyezkedik el, Mayfairben, SW1; annyi a helynek a szerencséje, hogy nagyon jó helyen van, terasszal meg három szinttel, aranyos alkalmazottakkal – kivéve azt a manager-t, aki éppen velünk volt
Természetesen azzal kezdődött, hogy egy magyar sráccal lettem beosztva az ügynökségtől, és kiderült, hogy a báros fiú is magyar. De legalább egész reggel kávéztunk, igazi, finom kávét, meg mentett nekem desszertet, valami csokis nyalánkságot és megdicsért, hogy szépen szolgálok föl. Nem úgy, mint a filippínó, aki egész nap piszkált, egy teljes mondatot nem engedett, hogy végigmondjak, kérdezzek, vagy akármi. De szerencsére a többiek rendesek voltak, és tartották bennem a lelket, hogy ne pörögjek már mindent túl.
Hat óra talpalás után átmentem a másik kiírt helyre, a Langham Hotelbe (5*), ahol még az első hetekben kellett volna mennem a Cheryl-partyra. Arra számítottam, hogy majd hazaküldenek, mert hogy sok agency staffot küldtek…de nem! Ehelyett ott kellett maradnom a hotel staff-party-ján, de csak lődörögtünk jobbra-balra, majd volt egy briefing, ahol elmondtak minden teendőt, majd elmentünk vacsorázni. Aztán vissza a grand ballroom-ba, ahol fél óra szöszögés után egy órát beszélgettünk, majd volt egy kis fölszolgálás, kis takarítás, majd ismét semmi. Csak álltunk és bámultunk, voltak szép ruhák és jóképű pasik – és vicces jelmezek és mókás előadások, ugyanis mindenkinek be kellett öltözni annak, aki gyerekkorában szeretett volna lenni… Voltak Piroskák és rendőrök és orvosok és tengerészek, stewardess-ek és rocksztárok és ki tudja még, ki nem? A fiúk élvezték a rövid szoknyás lányokat, nekünk meg a szép, ám de meleg fiúk jutottak. :)) Aztán, miután nem hivatalos szüneten kiettük a katint a szőlőből, 10-kor haza. Péntek este 10 óra, Oxford Circus, masszív fűszag, majdnem, mint a gót városrész Barcelonában, na meg mindenhol részeg lánykák és fiúkák, valamint szerelmes párok…de szép is az élet!!
Szombat reggel 8-ra a Novotel Paddingtonba kellett mennem. Igen, Zsuzsi, Helgus és Linda, elmondhatom, hogy voltam ‘A Novotel’-ben!!! :)) És megdicsértek, hogy nagyon jól bánok a vendégekkel, pedig őrült egy reggel volt, és hogy rendszerint nem ilyen ám! Csak jöttek és jöttek az emberek és ettek és ettek…de szerencsére, csak 4 órás volt, és ha pörgés van, az idő is gyorsabban telik…és nagyon szép helyen van!
Majd megebédeltünk mi is. Gomba-spárga krémleves; a csirkéhez nem volt gusztusom, de ettem tonhal-, lazac- meg almasalátát baguettel; majd latte macchiato, narancs, majd még egy macchiato. Nagyon jó volt, változatos és finom.
És ugye, úgy volt, hogy megyek Sunbury-be, de közben Anita lebetegedett. Pénteken beszéltünk, akkor még úgy volt, hogy pihen és szombatra kifekszi a nyavalyáját, de még most is olyan tragikus volt a hangja a telefonban, hogy még!!
De arra jutottam, hogy én szombat este nem fogok otthon ülni!! Hívtam Emőt, hogy menjünk valamerre. Ő fél tizenegyig dolgozott, de arra hajlandó volt, hogy ha viszek Neki váltóruhát, elmehetünk meginni valamit.
Ennek örömére este hatkor fogtam magam, és elmentem cipőt venni. Hát, végre találtam! Krokodilosat. 25 quid – tipikus ‘hülyének is megéri, hát még nekem?!’ vásár! És vesztemre bementem a H&M-be…aztán hazajöttem egy pár fülbevalóval meg egy nyaklánccal 🙂
Aztán összekészültem, és elmentem Emő elé. Notting Hill Gate-nél találkoztam néhány (öröm)ittas Chelsea-szurkolóval; lármásak, de békések voltak. Már délután is láttam párat, Porthmouth-elcserélt-sállal a nyakukban, mosolyogva, de már egészen másról beszélgetve…mint Zsuzsi, Helgus meg én a kettes buszon Pick-meccs után…:)
11 óra magasságában a Gloucester Road-on bementünk a Burger-be, ettünk egy mint choc ice cream-et, de csakis a mosdó kedvéért, hogy át tudjon a Leány öltözni!
Majd irány a City! Piccadilly Line, kiszállás Erosnál, és legalább egy órát sétáltunk, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol nem kell belépőt fizetni ahhoz, hogy megigyunk egy pint sört! Hát, nem találtunk. Szombat éjjel a világ egyik legnagyobb városában!!!
Sebaj! London, én így (is) szeretlek!!
mikor alakulnak a dolgok…
2010 május 13. | Szerző: katja1015
Hétfő: 5 óra Radisson, amiről aztán tegnap kiderült, hogy csak 4 lehetett volna, és Leif letolta Aob-ot, hogy
miért nem küldött minket haza. Tegnap már óvatosabb volt, de még így is
ráhúztunk fél órát! Leif most kezdi csak el a
megszorításokat…ahelyett, hogy a waste food mennyiségét,
nem a staff-ot csökkentené…na
mindegy, biztos beszólt Neki a Nagyfőnök…aki az egyetlen lényegesen
esemény volt hétfőn…lenn ebédelt a kantinban, és mit ne mondjak, brit
létére elég szemrevaló teremtés :)))
Kedd: reggel 7-re Hilton Euston. Az egyetlen Hilton, ahol adnak a névre. De hogy annyira randa lennék, hogy 4 órára elrejtettek polisholni?! Nem mondom,
jobban el bírtam viselni, mint az asztalok között való rohangálást, na
de akkor is! Senki sem szólt hozzám, sőt, még egymás között sem nagyon
kommunikáltak, vagy ha tették, akkor lengyelül. Ismerős a helyzet,
mikor X főből X-2 azonos nemzetiségű :))
De szerencsére ott volt Alina, a román lány, aki nagyon aranyos volt, elvitt a kantinba, ettünk, beszélgettünk, tartottuk egymásban a lelket 🙂
Aztán hazajöttem,
ahol Emő azzal fogadott, hogy lesz egy ebédvendégünk. És megint főzött,
ezúttal citromos csirkét, és még nem is mondtam, de ezúton üzenem:
legközelebb egy kis mazsolával lehetne megbolondítani, de így is
osztatlan sikert aratott…igaz, üres-éhes gyomornak nem lehet rosszat
főzni. De egyébként is, nagyon, de nagyon finom volt! De nálam még
mindig a mézes-mustáros viszi a prímet :))
Aztán
elmentem könyvtárba, meg vásárolni…természetesen. Na jó, csak
alapvető dolgokat vettem, úgymint harisnya és zokni, de azért mikor
hazaértem, ki lettem cikizve, hogy shopaholic vagyok…pedig nem is!! 🙂
Aztán este történelemórát tartott a bolgár, mi meg magyart és néztünk egy csomó beteg videot, és átvihogtuk magunkat a szerdába!
Szerda: ismét
11-re mentem, már az első öt percben kiakasztott a litván buksza, és
akkor még rám néznek cifrán, ha dolgozni akarok, nem csak kekszet enni
és kávét inni, mint Ő… Aztán ezt már csak fokozni tudta azzal, hogy
Chris-szel elkezdtünk beszélgetni, és Ő meg egyfolytában oda nem illő
dolgokat belekotnyeleskedett, mint pl. hogy ismét megy holiday-re. De Félmagyarunk elintézte annyival, hogy: most jöttél csak vissza! 😀 Kár, hogy az ilyenfajtának még beszólni sem lehet, mert nem érti… 😛
Aztán este fogtuk magunkat, hárman, és bementünk a Piccadilly-re, a kedvenc pub-ba,
az O’Neill’s-be. És megittam életem legrosszabb Guinness-ét. És szegény
Emőnek kábé ez volt a második Guinness-e, és milyen rossz volt már!
Pfúúúj! Tuti, hogy az írek rossz hírét akarják kelteni a britek, mert
vizezték, vagy én nem tudom. Na de nehogy már Heineken-t igyunk az
Egyesült Királyságban!! 🙂 Mint egyesek tették…gondolok itt arra, aki
a tegnapi vacsorát “főzte”. Hehe, a drága azt
hitte, hogy a két adag sült krumpli, szalonnával és sajttal megspékelve
elég lesz hármónknak…de neeeeeem! 🙂 Aztán kért egy grilltálat,
melyen volt marha-, sertés-, csirkesült, meg kolbász, gomba,
paradicsom, hagymás tojás meg borsó és ahhoz is volt krumpli, mert a
french fries-t a legegyszerűbb ugye elkészíteni…és közben elnevezett Lidkának, mert Emő fülét sértette, hogy Baby-nek nevez, mert szegénykém nem tudta, hogy hogyan szólítson 🙂
És
közben láttuk, hogy szenved a Fulham az Athleticoval. És Emő már csak
azért is a Fulham-nek szurkolt, mert a másik az Madrid, én igazából
csak annak szurkoltam, hogy Gera Zoli rúgjon gólt, de csak egy
gólpasszra futotta és az ijesztő Gera-ollót sem tudta bemutatni… És ha
az az utolsó lövés harminc centivel odébb megy…akkor ma fieszta lenne
a városrészünkben – ugyanis ahol élünk, azt hivatalosan úgy hívják:
London Borough of Hammesmith and Fulham!! 🙂 Én azért büszke vagyok
rájuk, de ahogy a mai Standard írta: “sajnos a második helyezettre
senki sem emlékszik, pedig erre érdemes lenne!” De legközelebb be kellene mennem egy William Hill-be, vagy egy Ladbrokes-ba, ugyanis bár határozottan a fent említett gárdának szurkoltam, tudtam, éreztem, hogy amazok fognak nyerni…
Csütörtök: 7-re mentünk, senki
sem tudta, mi a dolga, minden eszetlenül és gyorsan ment, több vendég
volt, mint aki eredetileg regisztrált, akkora rumlit csináltak, hogy
hajaj. Egy nőt konkrétan majdnem megcsapkodtam, mert így is csésze
híján voltunk, de akkor az a liba még kétszer eljátszotta azt, hogy
kért kávét, majd a vendégre passogott, aki szintén kért egyet, és kiderült, hogy a nő már a vendégnek kérte, és ott álltam a két kávéval, holott csak egyet kellett volna kitölteni, és kárba ment a kávé, kárba ment a csésze is… Na, ilyenkor tudom, hogy biztosan nem helybélivel van dolgom, mert azok nem csinálnak ilyet, vagy ha igen, akkor kismillió meg egyszer bocsánatot kérnek…
Amúgy
közben majdnem elaludtam annak ellenére, hogy ment a pörgés. De még egy
kávét sem tudtam inni egész délelőtt. De ezt legalább felhasználhatom
majd a többiek ellen, ha esetleg Leif mer egy szót is szólni arra, hogy
elvettem egy szeletet a desszertből. Különben is, tegnap közölte Kamal
– aki nem mellesleg a főszakács ugyebár, és Ő rendelkezik az étel
sorsáról: hogy a kukába megy, a kantinba, vagy újrafelhasználásra – ,
hogy: én azt eszem, amit akarok!! És persze Sweetheart-nak hívott,
mint mindig! Kivéve, mikor Csillagomnak hív 🙂
Jaaaaaaj, ha már a becézgetéseknél tartunk:
– hétfő:
suhanok át a zebrán, velem szemben jön két kis tizenéves suhanc, az
egyiket majdnem sikerül föllökni – vagy Neki engem – , mire mindketten
hatalmas bocsánatkérésben törünk ki, de a kissrác így: sorry LOVE!
Hűha, a manóját, nem vagy Te még ehhez fiatal???! 🙂
– ma:
Westfield, Adidas bolt: megyek föl a lépcsőn, két fickó jön velem
szemben, hosszabb tipródás után végre eldöntöm, hogy “keep left”, a
lépcső bal oldalán akarok közlekedni, majd megint csak a sűrű elnézések
között megint hallok egy olyat, hogy: sorry Darling… Ok, én is
szoktam pasikat Dear-nek hívni, de ahhoz legalább az kell, hogy együtt
dolgozzunk, vagy ismerjük egymást… De azért szeretem, mikor ilyen
cukik! :)) És ha már a normál-kategóriás pasik: a technikusunk Aob-on
kívül csak velem áll szóba – még a Kancsallal sem!! És nem Don vagy
Ron vagy akármi, hanem Liam. Majdnem ugyanaz, nem igaz? 😀
Két szemhunyás között azért dolgoztam is. Egész nap kávét töltögettem… Az egyetlen, ami életben tartott, hogy rengetegen
voltak, extrém igényekkel, és mindig futkosni kellett valamiért. Na, de
amikor már végképp a holtpontomon voltam, akkor történt egy vicces
dolog, csak hogy fölébredjek: épp próbáltam életben maradni, és
nézelődtem, mert fél percig nem volt vendégem. Kinézek a folyosóra,
hát, elsurran a hotel Legjobb Pasija, jobbról balra. Tegnap csak a
nyakkendője volt szép, ma azt nem láttam, de ma nagyon jól nézett ki.
És éppen csak hogy eltűnt a fal mögött, balról jobbra feltűnt a hotel Második Legjobb Pasija… Katus meg csak kapkodott a levegő után, és
vigyorgott, mint a tejbetök, miközben Föld hívja Katját üzemmódba
kapcsoltak a vendégek…de legalább kinevettem magam, és fölébredtem.
Aztán
munka, egy Manchester Tart, valamint egy bögre kávé után bementem az
ügynökségre, és holnap lehet, két helyre is megyek dolgozni. Valamint
szombat reggelre is kaptam – ez egy meglepi hely lesz, szóval ajánlom
figyelmetekbe a következő blogot… 😉 Addig viszont kívánjatok szerencsét…!!
hideg-háború
2010 május 9. | Szerző: katja1015
És
ezerszer le kell írnom, hogy ‘soha többé nem eszem éjjel fél kettőkor
chicken tikkát’, mert égett a gyomrom, na de ki tudna ellenállni a
finom tikka-szósznak, ha kínálják? A tikka szósz egyébként paradicsom,
hagyma, koriander, curry és sok más egyéb finom zöldség és fűszer
keveréke, amit otthon elég nehéz elkészíteni, mivel különleges
hozzátevők is kellenek bele…de próbálkozni azért majd lehet…majd a
szülinapi “zsúromon”… :))
Csütörtökön
elmentem unalmamban Tower-nézőbe! Szépen sütött a nap, hideg szél fújt,
de legalább lélekmelegítő volt… Ki is ültem a Towerrel szemben lévő
placcra olvasgatni, nézelődni; fotóztam és végigsétáltam egészen
Westminsterig. Nagyon élveztem!!
Hétközben
meg volt egy állásinterjún, nem remélek semmit, nem is volt olyan jó,
mint én elképzeltem…egy pubban lett volna csapos állás…na meg
mellette minden egyéb, úgymint takarítás és a többi…legalább két ember munkája egy fizetésért…kösz, inkább nem…tudom, nekem semmi sem jó…:P
Szóval, holnap ügynökség, hétközben kell egy kis pluszmunka, hétvégén meg – már alig várom!! – megyek Anitáékkal bulizni Kingstonba… De addig még sok víz lefolyik a Temzén…reméljük a legjobbakat!!
N7 to Northolt
2010 május 5. | Szerző: katja1015
Mit ád a Jóisten, fölszállok a buszra, mennék föl a kis novellámmal az upper deck-re, előttem lévő srác közli, hogy nincs hely. Megyek vissza, túrom magam hátra, hát Emő ott kókad, mint a metélőhagymánk az ablakban. Ráköszönök, hogy: hello Kislány!, fölébred, és hely híján leültet az ölébe. Majd egész úton hazafelé azon gondolkodánk, hogy át kellene ülni egy kettes ülőhelyre, amelyet folyton elhappolnak előlünk. Paddington magasságában végre sikerül helyet találni, ám akkor sem egymás mellett, de a hátsó sorban, mint a gimiben, Emő benn a sarokban, háttal a forgalomnak, én srégen szemben, Emővel szemben egy helyes fiúka. Mondom Neki: ne szedd már föl a Veled szemben ülő srácot! Erre Ő: na, azért én sem szedek föl mindenkit, aki helyes! Ránézek a srácra, megállapítom, hogy valóban helyes, vadul bólogatok, majd Emő megszólal, hogy: milyen vicces lenne, ha megszólalna magyarul. Én csak annyit mondok erre, hogy míg tetszésünket fejezzük ki, addig nem lehet egy szava sem, márpedig mi épp’ azt állapítottuk meg rövid kutatásunk után, hogy sármos a tag.
Telik-múlik az idő, közben Emő átül mellém, elérünk Ladbroke Grove-hoz, a Srác leszálláshoz készül, miközben odaszól: köszi a bókot, Lányok! Sikítva nevettünk! Na jó, lehetett volna rá számítani, mert annyi, de annyi magyar van! Nagyobb volt ennek a sztorinak az esélye, minthogy a saját élettársamba botoljak a buszon, még ha az egy éjszakai járat is…
Aztán, a mai nap… Kezdem a rosszal: hívott a Kancsal, hogy a holnapi function-t törölték, szóval nem kell mennem dolgozni… Überszuper. Itt bőgtem egész délután, amit aztán fölváltott a nevetés, mert elkezdtünk jókedv-garantált dalokat hallgatni, úgymint Belga vagy Fanta Vier vagy az új francia kedvencünk vagy éppen a Leningrad című dal… És a pozitív oldal még; a nagyon-nagyon pozitív oldal: a mai ebéd! Emő főzött mézes-mustáros csirkét, amit most már bátran ki mert jelenteni, hogy a specialitása! És tényleg! Nagyon jó volt és rizzsel tálalta, és juuuj! Akarok, még még, MÉG!! :))
Meg vettem magamnak kopasz barackot, de még nem ettem meg. Biztos nincs íze, de én fogom érezni, hogy édes, mert 50 p volt! Ez már nem is arany-, ez már gyémántár!! De megérdemlem…
két esküvő, egy hétvége
2010 május 4. | Szerző: katja1015
De kezdjük az elején a hetet!
Hétfőn
volt egy jó kis nap a munkában; ruhatár, napsütés, mosolygós emberek,
vendégek Manchesterből. Annyi különbség van a manchesteriek és a
londoniak között, hogy Nekik van egy olyan akcentusuk, ami a
külföldinek barátságosabb lenne, de ha már csak egy kis időt is
eltöltesz Londonban, minden nem-londonit fogsz különösnek képzelni! És
valószínű, az is megkülönbözteti Őket, hogy másik futballcsapat
tagjainak mutogatják a mutató- és középső ujjukat…de ez már más
kérdéskör… 🙂
Kedden
vásárlótúrán voltam, majd átmentem Ealing Broadway-be, a templomok és a
folyton-leértékelt-fehérneműs Topshop hazájába, ahol kávéztam egyet
Dalával, a litván barátnőmmel, majd együtt is elmentünk vásárolni,
vicces volt, minden bolondságot fölpróbáltunk és idétlenebbnél idiótább
darabokra próbáltuk egymást rábeszélni :))
Szerdán és csütörtökön nagyjából semmit nem tettem, unatkoztam, hiába hívtam az ügynökséget, hiába mentem be munkáért kuncsorogni, egyszerűen pikkelnek rám. Bezzeg a litvánok! Ez diszkrimináció!
De ez a hét ilyen volt. Még egy rasszista kinyilvánulásnak is áldozata
lettem. Szombaton rám förmedt az egyik fekete takarítónő, hogy ha fújom
az orromat, miért nem vagyok képes kimenni a katinból, mert
ez így nem megfelelő hozzáállás. Megkérdeztem, hogy kétpercenként? 30
perces szünetben? Majd jött az egyik karbantartó fiúka, valami mesztic
a srác, aki telibe az asztalra fújta az orrát, a hölgy mellett, és
semmit sem szólt rá…No, akkor ki a türhő?? De persze az Ő színe
közelebb van a feketéhez, Latin-Amerika közelebb van Fekete-Afrikához…
Hétközben benne
voltam a 88-ban…valami magyar származású francia íróról volt szó,
mire én üzentem Nacsa Norbinak, hogy a világon mindenki magyar, és Apóspa(j)ti beolvasta :))) Szóval, aki csütörtökön hallgatta a Megát, én voltam a “Katalin”… :))
Pénteken
F&B meetingünk volt, semmi értelme nem volt ott lenni, azon kívül,
hogy legalább emeltem a létszámot, meg megtanultam, mit jelentenek a
revenue és az equally szavak…nem, nem tudtam még eddig őket, mert nem
kellett alkalmaznom!! 😛 De a lelkemnek jól esett, hogy bementem,
csinosan, with my hair down. Mindenki készen volt, hogy jaaaaj,
mennyire szép hajam van, és hogy milyen csinosak vagyunk, bár egyik
Kollegina – Yolanta, aki a világ legfinomabb cappuccinoját készíti,
megjegyezte, hogy én a fekete ingben és nadrágban is csinos vagyok 🙂
Viszont a legviccesebb Joe volt, aki megkérdezte, hogy: óóóó, ez Te
vagy?! 😀
Na meg Emő, aki az új kalapjában nyomult pénteken és megjegyezte, hogy olyanok vagyunk, mint Pete Doherty és Sarah Jessica Parker 🙂
Szombaton
egy arab esküvőnk volt, annyira csodásan volt földíszítve a ballroom,
megannyi szép virággal: liliom, rózsa, liziantusz, kála, orgona,
labdarózsa, gerbera, hogy azt mondtam, mégis férjhez akarok menni!! És
vázoltam, hogy egy hajón, sok-sok virággal, csipkeruhában. És a Kancsal
közölte, hogy akkor kell keresnem egy ‘nagy’ ember, aki nagyon gazdag,
mert ez nagy álom. Mondtam, hogy természetesen, és még az is megeshet,
hogy el fogok válni, mint oly’ sok mindenki manapság, de egyszer
megéri! :)) Apropó, ha már a Kancsalnál tartunk: járnak a csajjal!
Mármint a litvánnal! Legalábbis mindenki erről pletykál. És én meg már
két vagy három hete láttam, hogy tényleg egymásnak üzengetnek, munka
közben, mikor a telefonnak kikapcsolva kellene lenni, és két terem
választja el Őket egymástól. Nos, ennek örömére a csajszi valószínűleg
úgy gondolta, most már elfelejthet angolul beszélni. Most vagy az én
angolommal van gond, vagy az övével…mindenesetre azt a három szót nem
tudta összetenni, hogy föl tudnám-e csavarni a világítást, hogy ne
félhomály, hanem világos legyen, mert nem lát dolgozni. De hát, persze,
engem csak a vendégek kedvelnek, bár nem ez a legfontosabb, de hát,
amíg Ők ezt nagyobbra értékelik, mint a főnökség és a tudtomra is adják
borravaló formájában, addig nincs nagy baj… Ugyanis szombat este egy
komplett műszak árát kaptam meg így! Bementem a konyhába, és ott
ugráltam örömömben, hogy: van egy új Lacoste cipőm!! 😀 Ezen kívül
teleettem magam édességgel, hat adagot ettem meg a desszertekből, úgy
mint: valami édes-habos-krémes arab desszertkülönlegesség, mintha a
tejfölt cukorral összekevernénk és ehhez adnánk egy adag Danone
Édesfehért, egy csomag zselatint és ennek a tetejére pisztáciát
szórnánk. Úgy csúfolják, Mahloubia 🙂 Kamal etette velem, de ebből csak
egyet ettem, viszont betermeltem még két karamelles custardot, egy
szelet csokitortát, blue stiltont, brie-t meg yellow cheddart, valamint
volt valami olyan édesség, ami úgy tűnt, mintha a pastriest összetörték
volna, és ezt valami créme Anglaise-sel ették, amit a vanília pudingra
tudnék hasonlítani, de aki kicsit is otthon van az angol konyhában
(vagy a francia nyelvben?), az tudja, hogy nem ugyanaz… 🙂 Emellett
megkóstoltam még egy csomó arab ételt, úgy mint a humus, a tabouleh,
meg ki tudja még mi nem volt!
És én
igazítottam meg a menyasszony uszályát, ami annyira megható volt! És
gyönyörű volt és kedves, de nem mertem Nekik sok boldogságot kívánni,
mert annyira szigorú tekintetű volt az új ember, hogy szabályosan
féltem Tőle!!
Vasárnap pedig egy zsidó esküvőn jártam, a Hotel Intercontinentalban. A Park Lane-en! Kell ennél többet mondanom?! És volt székemelős tánc,
és a magyarok szapulták egymást – na ezért gyűlölök magyarokkal
dolgozni. de itt még le sem tudtam tagadni, hogy beszélek a nyelvükön,
mert a társaság háromnegyedét ismertem… De legalább lestoppoltam
Gábort mint párt, akivel együtt dolgoztunk két asztalon, így sikerült
távolabb maradnom a balhétól.
A
négy és az öt csillag között egyébként fényévekben lehet mérni a
távolságot. Olyan pöpec volt a konyha, hogy csak na! Meg persze kóser!
És volt sushi és gombás-, kacsás-, csirkés- meg vegetáriánus canapés,
meg miniburger és kolbászkák! Meg ital minden mennyiségben, és senki
nem kiabált a konyhában, és lehetett beszélgetni, majd szervíz után a
konyhában enni, és kólázni, és takarítás után még a csodálatos
gyümölcstálból is ehettünk, na meg az íncsiklandozó petit fours-ból, melyekből az egyiknek olyan íze, sőt, még kinézete is volt, mint a diós kosárkának! De hogy kávét nem kaptunk! Kivéve, aki csókos… 😉
Élni tudni kell, meg tudni, hogy kivel kell jóban lenni…és nem is
akármilyet, hanem habos Nespressot… 🙂 Meg bezsebelhettem pár
elismerő tekintetet
a szerb segédfiútól, illetve a két séftől (valami kelet-európaiak),
akik az esküvőszervező Hölgynek dolgoztak. Jó-jó, biztosan a többi
lányra is passogtak, mint a leveli béka, de hogy nagyon kamilláztak,
mikor arra jártam, az fix! Mi lenne, ha jó formában lennék manapság. De
London ilyen…és már unom… Pedig épp ebben a hotelben, a személyzeti
bejárónál volt kiírva, hogy ha megunod Londont, az életet unod meg…
Lehet, meguntam élni már a kora húszas éveimben???? 😛
De!!…külön kiemelném, hogy LILA-FEHÉR volt a díszítés!! Mond ez Nektek valamit???? XD
…és
ma fázom és piszkosul egyedül érzem magam, bár legalább kaptam Anától
egy fél doboz brownie-t meg egy szandált…olyan Carrie Bradshaw-félét.
Magamnak sosem vennék ilyet, csakis mert fehér, de fa talpa van, ami most
nagyon posh: fa és bőr kombináció, és különben is, jön a nyár, még ha
10 fok és 100 km/órás szél tombol, és óránként esik 5 percet és nehéz most elhinni, de jön! És hogy
kaptam, annak nagyon örülök!!
Zárásként hangsúlyoznám, hogy várom a leveleket, mert EGYEDÜL érzem
magam. Várom, hogy ne csak az osztálytalálkozóról kapjak értesítést,
amit a lehető legrosszabb időpontra sikerült szervezni; várom, hogy
megtudjam, mi a helyzet a Kulturális Fővárosban; hogy mikor csap le a
SZOTE hóhérja a fehérnépre; várom a beszámolót, hogy mennyire várja az
utazást az idióta üzemorvossal rendelkező Pajtásunk; várom, hogy
legifjabb “Kolléga” beszámoljon arról, hogy igazam van, és az érettségi
nem is szörnyű dolog, és hogy 100%-os CAE-t írt… :))
Mazeltov!!
St. Georges’ Day
2010 április 25. | Szerző: katja1015
Ma
nagyon jó napom volt, de inkább kezdem a csütörtökkel. Kicsit szétszórt
vagyok, bocsánat, de ez a hét teljesen arról szól, hogy: “Te mit tennél
az én helyemben?” Nem, nem akarok senki helyében lenni, elég a magam
keresztjét cipelni, még ha ma éppen az volt a legnagyobb gondom, hogy nem találtam sem Dr. Peppert, sem epres Ribenát az Asdában…
Csütörtökön volt egy ebédünk, nagyon kedves emberekkel, ötfogásos ebéddel, volt lencseleves, mango sorbet, sült kacsa (de nem párolt lila káposztával, hehehe:D), fekete áfonya pite, valamint kávé és petit fours. Aztán
elkezdtük a nagy fölkészülést a tegnapi ebédre. Nem siettünk, nem
szenvedtünk, tettük, ami a dolgunk és egész este viccelődtünk. Két
lány, hat
fiú. Két magyar, egy litván, négy indiai… Ebből ténylegesen dolgozott
egy fő…nem magyar volt és nem is indiai 😀 Legalább dolgozni szeret –
amit szeret!!, ha nem hagyja a közepén abba – , ha angolul nem is tud. Múlt héten Marco kérdezte, hol van Dilawar? Erre a csaj: it’s coming. Én kijavítottam, hogy: not IT but HE, he’s coming. De mintha a falnak… Marco meg biztosan a falak között megállapította, hogy de nagyon kegyetlen vagyok… 😛
Aztán eljött a nagy nap: igen, Tomka szülinapja, meg
Tariq-é is mellesleg, aki az head chef alatt van kettővel és tök bírjuk
mindannyian…meg a nap a St. Georges’ Day előtt. Egy nap, ami már évek óta a Micawber Club-é. Kb. 350 fő, hölgyek is, de főként urak, középkorúak és jónéhány fiatal, jóképűek
és öltönyösek, de nagyon szomjasak!! :)) De azért annyira nem volt
vészes a sztori, mint azt kedves M&E Consultantunk lefestette – két
sültkrumpli között Chris közölte, hogy addig fognak inni, míg mindenki f*cking drunk nem lesz…
Érdekesen
indult a reggel: Aob, a thai manager felkötött karral jött, mert
kiderült, hogy a jobb gyűrűsujja nem csak viccből lilult be iszonyúan
csütörtökön, hanem mert eltörte… Szegény, egy kézzel, két ujjal
gépelt, fél kézzel evett és még a zakójába sem tudott belebújni… 🙁
Aztán
a délelőtt folyamán összetalálkoztunk Kamallal, a head chef-fel, aki
körbecsókolt az ajtóban, de úgy, hogy senki sem tudott mellettünk
elmenni, mert nekünk pont ott kellett megállni beszélgetni :))
Aztán a későbbiekben megjött Harsh, aki mindenkit kézfogással
köszöntött, majd én odaköszöntem Neki, nyújtottam a kezem, mire Ő: óóó,
Lidia, gyere ide, hadd adjak egy puszit! :))
És Ron vagy Don (ciki, de nem tudom, mert mikor Martin bemutatott Neki,
azon pörögtünk, hogy Martin sem tudja a nevem :D) a technikusunk meg
csak nekem köszön és csak velem kommunikál a pincérek közül…
Már tudom, miért utálnak a Lányok…és akkor majd még folyt. köv.!! 🙂
Mire az ügynökséges banda megérkezett, már minden készen volt, szépen, csendben, rendben, nyugodtan
meg is ebédeltünk. Fish&chips, mert ugye bár péntek volt… És az a
bizonyos menza. Nos, ha úgy van, mint a középsuliban, akkor tegnap én
voltam a suli legnépszerűbb csaja: először leült velem szembe a spanyol
séf, akinek megint nem tudom a nevét, pedig valami rémegyszerű van
neki, Carlos vagy ilyesmi…:) Na, Ő is csak azért tudja az én nevem, mert van névtáblám :))
Aztán
csatlakozott a “Félkarú Rabló”, majd Szabina, majd Chris, aki kinevette
Aob-ot – vagyis egy mosoly keretében úgy fogalmazott, hogy
ridiculous, meg hogy ilyen is csak Vele fordulhat elő.
Közben
már én voltam a ruhatárban, de a munka nagy részét Rita és Seble
végezták el helyettem, mert pont akkor jött a tömeg, mikor én ettem, és
aztán én meg csak unatkoztam és mosolyogtam…na jó, csak mosolyogtam; például mikor Leif rám kacsintott, és az jutott eszembe, hogy hejj, ismét ott tartok, hogy nem csak Emő mutatná meg Neki, mi is az a szenvedély!! 😀 Majd jött a GM,
aki szintén rám mosolygott. Na, Ő a sokadik, akinek a mai napig nem
tudom a nevét, talán Tim, talán nem, de egyetlen szépséghibája, hogy
alacsony, és hogy mindenki fél tőle. Azért, mert Ő a nagyfőnök? Azért,
mert öltönyben jár? :)) Na és? Ő is csak ember? Ráadásul még egy
“alantas” staff-ra – mint én – is mosolyog…akkor? Miért is kell Tőle félni?
Ebéd alatt a top table meg egy kisebb asztal volt a miénk Renivel. Hát, engem
kiszemeltek a kis asztalnál. Úgy ment a dolog, hogy minden asztalnak
volt egy table captain-e,
akinek az volt a feladata, hogy a megkapott kis cetlikre leírja, ki mit
szeretne inni. No, ez a bácsi: David, közölte velem, miután
jó pincér módjára körbeugráltam Őket, hogy tetszem Neki, hogy ügyes
vagyok és mindig kitalálom, mit szeretne. De fontban nem adta sajnos
tudtomra, mennyire elégedett a felszolgálással… 😛
Nagyon
nagy kavarc volt ismét a felszolgálás, hiába volt fél délelőttös
briefing. Az rendben, hogy a starter, ami pástétom volt toast-tal és
orange marmelade-dal – amit a legjobb tudomás szerint narancslekvárra
lehetne lefordítani, de sokkal
inkább valami édes-hagymás szósz, mennyei amúgy – már az asztalon volt,
de! Aztán következett a java: a főétel. A konyhából indult a dolog, de
már ott megakadtunk, hogy honnan szerezzük meg magát a tányért. Ugyanis,
most csak a köret volt a tányéron, amit aztán föl kellett tölteni a
station-ökről, ahol is a séfek szelték a roston-sült-félig-véres
marhát. És így lehetett rohanni a team leaderhez a tányérokkal. Csak!
Reninek meg nekem extra gyorsnak kellett lenni, mivel a fő asztalnak
kellett először mannához jutnia. És akkor még jött a gravy. Mert a
látvány volt a lényeg tegnap. A gravyt is az asztalon szolgáltuk… Szóval, kicsit
más volt, a séfek munkáját is mi végeztük…és akkor még kértek és még,
és már az ezredik sörüket itták. Minden ingyen volt, meg is látszott a
végén egyik-másikon… És közben, míg az egyik úriember még a harmadik
marhaszeletét ette – akkor már mindegy volt, hogy nincs gravy és nincs krumpli meg brokkoli és sárgarépa – , a másik már piszkált minket, hogy mikor kezdjük már fölszolgálni a desszertet meg a kávét? Kész őrület volt… És miért ne ilyenkor mondja be az unalmast a kávégép is, ami köpte a zaccot, szóval újra kellett főzni. Majd jött még a petit fours helyett a Radisson-féle irtózatosan finom vaníliás és csokis keksz…amiből szerencsére sok maradt…:)))
Engem ezután Leif visszatett a ruhatárba, ahol láttam egy mini sztriptízt: a zenészeket nem nagyon zavarta, hogy én is vagyok, ott öltöztek át. A dolog szépséghibája csak az, hogy egy srác volt csak olyan, akinek a fején és a vádliján megakadt a szemem, a többit még Anyunak sem vittem volna haza, olyan korúak voltak :))))))))
Aztán,
nagy unatkozásom alkalmával sikerült összecsacsogni úgy 20 fontot a
ruhatárban. Tök aranyosak voltak a bácsik, beszélgettünk
egyikkel-másikkal – már amelyik még elég józan volt ahhoz, hogy
megértsem :)))
Aztán
nagyjából negyed óráig kellett takarítanom a cuccot a ballroom-ban, ami
éppen elég volt ahhoz, hogy ne haljak éhen, és betermeltem a kekszekből
és még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a fehér vagy a barna a jobb,
szóval eszem máskor is :))) Majd Kancsal elküldött a kis szobákba
takarítani. Hát, ott aztán szinte semmi nem volt, de azért fél órát
elszüttyögtem Vele…semmi sem hiányzik, de igazából minden. Ha nem
csinálod meg, akkor miért nincs kész? Ha megcsinálod, miért fecsérled
az idődet?
És
a szorgos munka után jött a jól megérdemelt jutalom: a vacsora. Mivel
nem voltunk break-en, így mondtam Dilawarnak, hogy ugyan, hadd főzessek
már valamit magamnak. De csak úgy, hogy a többiek ne lássák, mert akkor
mindenki kérni fog – volt a válasz. No, engem ugyan nem érdekel
senki, de én éhes vagyok és Benji amúgy is megígérte nekem, hogy főz. És főzött. Chicken tagliatelle-t. Nyami!! És miután jóllaktam, ahhoz is lett türelmem, hogy a nagyon fagyos Sergioval beszélgessek. aki amúgy cuki, csak jól titkolja a csöndességével a latin voltát, vagy csak fél az indiai túlsúlytól. Hát, én inkább megadom a tiszteletet, de félni azért nem félek!
Ma kimentem Sunbury-be Anitához meg Benhez, 4 óra hosszát napoztunk a
kertben, kaptam chillis-spenótos rákot rizzsel, meg saját készítésű
pizzát, no meg igazi magyar pogácsát. Magyar pékségből!! És finom
“angolkávét”. És szeretetet – mint mindig!
Miután hazajöttem, Anaval, a román lakótárssal volt egy jó beszélgetésünk…. Azért, milyen különös az Élet.
Hogy lehet az, hogy sokszor jobban megértesz egy olyan embert, akinek
nem ugyanaz az anyanyelve, mint a Tiéd, de a sajátodon pedig nem vagy
képes értelmes kommunikációt folytatni??
mindenki a vulkánt utálja
2010 április 21. | Szerző: katja1015
Na
jó, annyira én sem panaszkodhatok, voltam vásárolni, sétálni, voltunk
bulizni! Az viccesre sikeredett. Először nem találtunk oda, ahová
kellett volna, aztán föltörte az új szandál a lábunkat, majd a harmadik
sör után sikerült Emőt rábeszélni, hogy menjünk el táncolni, annak
ellenére, hogy Ő vasárnap reggel dolgozott. El is késett…:P
Vasárnap
kimentünk a Latimer Road-ra, az új magyar ismerősünk (akit a
baszk-németen keresztül ismertünk meg…:)) futballmeccsére.
Szétfagytunk. Aztán beültünk egy pubba, ahol megnéztük a Real-Valencia
első félidejét, de kissé frusztrált minket, hogy ketten voltunk lányok
szinte az egész pubban, és a srácok meg csak magyarok voltak, így
jobbnak láttuk lelépni…:))
Hétfőn
dolgoztam – haha, lehet azt munkának nevezni? Egész délelőtt egy
londoni hölggyel beszélgettem, idétlenkedtünk a kollégákkal, majd
megebédeltettünk, megterítettünk és engem hazaküldtek…erre este
bánatomban teleettem magam csokival…pláne, hogy még a tegnapi napomat
is törölték. A kilencven ember helyett 30 tudott eljönni… leállhatna
már Izland…:P
Viszont egy-pár kérdésre megkaptam a választ, szóval a munka nélkül eltöltött idő sem telik haszontalanul…
Túl sok az idő, túl sok a rejtély…
szerelem és egyéb katasztrófák
2010 április 16. | Szerző: katja1015
Az
élet különös, különösen a kalandorok számára… Már nem is emlékszem,
mit tettem az elmúlt héten szerdán és csütörtökön – bár az biztos, hogy
csütörtökön dolgoztam, de nem emlékszem, semmi jelentős nem volt. Jajj,
de! Szerdán leléptünk Emővel Buckingham Palota lesőbe, ami a legjobban
lenyűgözött minket: az aranyangyal, melyet a sarlóval és kalapáccsal
díszített szobrok szegélyeztek :))
A borús
idővel dacolva továbbsétáltunk a Trafalgar Square felé, bementünk a St.
James’s Parkba, láttunk egy dilis hattyút, aki kész show-t varázsolt a
szürke esténkbe azzal, hogy folyamatosan piszkált egy libát, aki nem
mert bemenni a vízbe, illetve mikor bement, a lökött fehér nagydarab
állat kikergette… És ahogy Emő írta, lefotóztam a komplett flórát és
faunát. Nagyon izgalmas kis este volt, addig fotóztuk a City-t, míg ránk sötétedett… 🙂
Pénteken
elmentem ismét az Exhibiton Road-ra, és végre bejutottam a Science. Nem
tévedtem el, nem volt hosszú sor, ingyenes a belépés, szóval minden
tökéletesen ment. Ráadásul annyira élveztem, mint egy kisgyerek.
Tudtátok, hogy a fölösleges pénzkidobásnak tűnő külső mögött hatalmas
tudományos háttér áll a Forma 1-ben? A mérnökök által kifejlesztett
dolgokat az élet számos terén felhasználják, elég csak az
orvostudományt említeni: például a milliméterre pontosan megrendezett
kerékcserék megihlettek pár londoni sebészt, akik team-munkában végzik
a beavatkozásokat, így lecsökkentenek mindenféle kockázatot, ami az
emberi szervezetet terheli a műtét során…vagy éppen fölhozhatnám
példának a Rosta Miklós-féle lábgépet… 🙂
Ezután
beléphettem a plasztikvilágba, mindent elmagyaráztak a műanyag
keletkezéséről, bemutatták a matéria fejlődését; de a legviccesebb
az volt, hogy egy vitrinben volt a sydney-i
olimpiáról egy úszódressz, valamint a 2008-as Európa Bajnokság
angol-svéd mérkőzésén használt futball-labda, a kettő között pedig
óvszer…ugye ennek semmi köze ahhoz, hogy a sportolók sokat
csajoznak…?? 😀 😀 😀
Utána az órák varázsoltak el, zsebórák, asztalik, homokórák és a Big Ben-féle, toronyóra lánccal…
Majd jött
a tengerész szekció, ahol Ádámra való tekintettel ellőttem vagy 100
képet, bár nem csak az Ő kedvéért. Igazán élveztem, elvégre két víz
között nőttem föl és kiskoromban még elég vízicsibe voltam…
És végül
és elsősorban az orvosi részleg! Iszonyat jó!! Láttam
Frank-Starling-féle szív-tüdő készüléket, régi szövettani metszeteket
(a szívem csücske :D), ophtalmoscopot, igazi(!!) múmiát, csecsebecse
gyógyszertartókat, meg még a jó ég tudja, mit nem! Az egyetlen szekció, amit kihagytam, az a katonai sebészet…
Szombaton
portugál vacsora volt a hotelben, az idő nagy részét a ruhatárban
töltöttem, legalább kaptam borravalót, valamint a gyerekekkel
beszélgettem, akikkel a legnehezebb megértetni magam, és ha már ez
sikerült, akkor tudok angolul! És engedtem, hogy rajzoljanak, és
mondtam, hogy játszanak bújócskát és segítettem Nekik elbújni és
segítettem Nekik megkeresni a másikat! Egy komplett óvodát nyitottam és
Teresa, akivel először összehaverkodtunk, haza sem akart menni… 🙂 Mi
lenne, ha még szeretném is a gyerekeket!! 😀
A vasárnap semmittevéssel telt… Aztán
hétfőn és kedden dolgoztam, és addig járt a szám, mígnem megkaptam a
szerdát is, ráadásul egész napra, és jó kis nap volt, saját teremmel, vicces szervezőkkel; este meg kiakasztottam
Chris-t, de annyira, hogy csak annyit tudott felelni, hogy: shut up! 🙂
Tegnap volt egy esküvő, talán török, de mindenféle népek voltak ott; majd jött az est fénypontja: egy VIP vacsora,
12 főre, akik Murder Mystery Night-ot játszottak, Brie, the Bullet and
the Black Cat címmel. A lényeg, hogy van egy sztori, egy gyilkos és a szereplők által kitalált, valamint előre megírt történetek.
Hazudni nem szabad, le kell leplezni a titkokat és a végén kitalálni, ki
a gyilkos. Alapvetően senki sem tudja, hogy ki az, annak ellenére, hogy van egy narrátor, aki végigvezényli
az egészet. Az is fontos, hogy mindenki találjon jelmezt a
karakteréhez, ez az este sajnos nem annyira volt lényeges, de három
kiváló ruha így is akadt, természetesen a náci tiszt vitt mindent –
igen, szerettem az utolsó Tarantino-filmet! 🙂 Közben volt egy
négyfogásos menü, pármai sonka, marhasteak, valami trüffel vaníliafagyival, brie, no meg kávé és petit fours – bon bon, de a legnemesebb fajtából…legalábbis árban biztosan…
Sajnos arról éppen lemaradtam, ki a gyilkos, de nagyon élvezetes volt
az egész. Még a magyarok is megfordultak a történetben, már nem
emlékszem, mi volt a szerepünk, de a srácok kissé szúrtak, mikor
meghallották, hogy ‘Hungarians’ 🙂 És Srácok, készüljetek, mert szülinapomon Murder Mystery Nigh-ot fogok tartani!! Úgyis péntekre esik…
Napközben érkezett a hír, hogy az izlandi vulkán kitörése miatt Emő pasija ittragadt a Heathrow-n,
majd később az, hogy hazahozta. Hujujj, gondoltam, akkor most fogom
agyoncsapni, amiért kínozza az én barátnőmet! Reggel ráadásul az én
gondjaimra lett bízva, mert Emő dolgozott… Az volt az első
mondata, hogy: “szóval Te vagy az, aki szét akarja rúgni a hátsómat?” :))
Ebéd után
Magukra hagytam Őket, elmentem kirakatnézőbe, majd miután “túl
magas”-nak véltem az egyenlegem, úgy gondoltam, miért ne vásárolhatnék
egy kicsit…?? 😀
Szóval
most itt van, Ő, a NAGY Ő, és legalább most már elhiszem, hogy nem csak
egy fiktív alak, nemcsak egy álom, amit Emő kerget, hanem ez nagyon is a valóság! És mellesleg ugyanolyan jól néz ki, mint a képeken…(bocs Emő :D)
És a Nap süt és vannak még csodák és váratlan események és nem lefutott körök… :)))
nyar van, nyar!
2010 június 4. | Szerző: katja1015
Nagyon regen irtam, azt sem tudom, hol hagytam abba…talan valahol a francia este utan. Mult csutortokon dolgoztam, penteken Anitanal voltam kinn, segitettem Neki szobat festeni, nem tudom, a falon volt tobb festek, vagy Bencen 🙂
Szombaton vasarolgattam meg jol megaztam, vasarnap ismet szep ido volt, Dalaval ki is hasznaltuk, beultunk egy Costaba, majd setaltunk kettot, eloszor Shepherd’s Bush-ban, majd az Oxford Street-en. Majd hazamentem es osszepakoltam. Hetfon ugyanis atkoltoztunk! Es el kell mondanom, nagyon jo a videki elet! Jobb, mint peldaul Kalocsa! Es ahogy Anita mondta: van itt minden, csak tobbet kell utana menni! 🙂 Kocsival csak 30 percre van Nyugat-Londontol, de a tomegkozlekedes iszonyat. Es meg turelmetlen voltam, mikor 5 percig allt a troli a Hid utca sarkan 🙂 Es tudom, hogy az is leszek, ha visszamegyek, es negyed oranal tobbet kell utaznom az SZKT-n 🙂
A hetfo esti vacsorank toltott paprika volt, es olyan gyorsan elfogyott, hogy csak na! Vegre izek, fuszerekkel es nem csak zacskos- meg gyorskajak!!
Kedden ‘I went hero’: egesz allo nap rajzfilmfigurakat kellett rajzolnom, egy bizonyos Ben10 nevezetu, nagyon divatos mesefilmbol. Es szineztunk, es Bence nagyon jo volt, es megette az ebedet, de aludni nem akart; es ugyanez volt szerdan is, kiegeszitve egy kis ugyessegi feladattal. Kapott ugyanis egy Nursery Book-ot, vagyis jatekosan tanulja belole a dolgokat. Biztosan emlekeztek meg ra…bar vannak olyanok, akik mar koruknal fogva nem… 😀
Tegnap meg voltam a hotelben dolgozni, egy ebedunk volt a Residor Group szamara, sajnos kiderult, hogy GM nos, de legalabbis eljegyzett. De nagyon megnezett Maganak, hogy engem meg ugyan honnan szalajtottak, es annyira kinezett, hogy aztan csak en vehettem el a tanyerjat…kedves! 🙂
Ebed utan tortent egy vicces sztori: Aob, a koztudottan meleg manager egy vendege segitsegere sietett, aki kozel sem tunt homarnak, mire Mohammed, az algir kollega megjegyezte, hogy: na, itt tuti tortent valami ejszaka, mert mindketto nagyon virul… 😀 En csak kapkodtam a levego utan, es kerdezgettem, hogy jol hallottam?
Ahmed meg tisztara odaig van ertem, ugy mosolyog meg minden, teljesen zavarban van, mikor meglat! Ja, hogy ki az az Ahmed? Nem is irtam meg Rola: egy pakisztani srac, nagyon helyes pofija van es kedves, lenn dolgozik valahol a front office-on.
Amugy nem tudom, milyen eppen a holdallas, de tegnap mindenki olyan kedves volt: Tabrez nem orditotta le senkinek sem a hajat; Ray, a biztonsagis is nagyon baratkozott; Kamal hozta a szokasos formajat; Tariq mindenkit szivatott; Siddesh megkerdezte tolem, hogy minden magyar lany ilyen bolond, mire en azt feleltem, hogy csak en!! 🙂
Es volt egy gyonyoru vendegem, es tudom, hogy ilyet pasira nem lehet mondani, de annyira helyes volt, hogy szinte mar fajt! Es hogy mindig egyszerre voltunk a folyoson??! 😀
No meg folajanlottam Chris-nek, hogy csatlakozhat a magyar kurzusomhoz: a Frakk es a Vizipok Csodapok nezesehez! 🙂 Nem rajongott az otletert, de tudja, hogy illene! 🙂
Es az egyetlen dolog, ami hianyzik a City-bol, az a jokepu pasik latvanya a metron…amiert erdemes a hosegben dekkolni…nekem mar csak ennyi jut!
No, de jo pasi itthon is van, meg ha olykor nem is tudja, hogy mit szeretne ebedelni, sot, meg Vizipokot sem neztunk, csak Kisvakondot, mert az vicces 🙂
Es voltunk bicajjal Tescoban, nagyon aranyos es szofogado volt; majd ismet a szokasos szinezes. Aztan foztem: gombaporkoltet nokedlival, ami olyanra sikeredett, hogy Anita maris ferjhez akar adni… 🙂
Oldal ajánlása emailben
X